A kötetek ismertetője:

​

Rudolf: Levelek Moritz Szepshez 1882–1888:

A kiemelkedő intellektusú és széles látókörű Rudolf koronaherceg, az osztrák-magyar trón várományosa felnőttkorában, apjától eltérő nézetei miatt, nem kapott érdemi feladatokat. A trónörökös emiatt más csatornákon igyekezett politikai érdeklődését kielégíteni és véleményének hangot adni. 1881-ben ismeretséget kötött Moritz Szepsszel, az osztrák ellenzéki sajtó egyik kulcsfigurájával, a Neues Wiener Tagblatt főszerkesztőjével. A főherceg és az újságíró között kibontakozó barátság titkos személyes találkozókban és gyakori levélváltásban is megnyilvánult, sőt Rudolf, természetesen álnéven, Szeps lapjaiban is publikált. Kapcsolatuk izgalmas dokumentuma az a levélváltás, amelyet jelenleg a bécsi Staatsarchiv őriz, és amely most először válik hozzáférhetővé a magyar közönség számára. 

​

Rónay Jácint: Erzsébet királyné udvarában 1871–1883:

​

Rónay Jácint, az 1848–1849-es forradalomban és szabadságharcban betöltött szerepe miatt angliai emigrációra kényszerült bencés szerzetes 1866-ban térhetett vissza Magyarországra. Öt évvel később Andrássy Gyula ajánlására már arra kérték fel, hogy magyar történelmi kurzust tartson Ferenc József és Erzsébet fia, Rudolf trónörökös számára. A feladat nem állt távol tőle, hiszen az Angliában eltöltött tizenhat év alatt is elsősorban tanításból és nevelői munkából tartotta fenn magát, többek közt Kossuth Lajos fiai mellett. Eleinte habozott, elfogadja-e az udvari állást, attól tartott ugyanis, hogy a elveivel ellentétes dolgokat kell tanítania, de miután biztosították arról, hogy szabadon követheti meggyőződését, megkezdte Rudolf oktatását. A királyi szülők és a trónörökös közvetlen környezete elégedett volt Rónay munkájával. A sikert látva Erzsébet legkisebb lánya, az ekkor ötéves Mária Valéria nevelésének irányításával is megbízta 1873-ban. A tervet kísérő udvari tiltakozás következtében azonban ezt csak később, 1875 februárjában kezdhette meg. A feladatot végül tanítványa serdüléséig, 1883 tavaszáig látta el. Nyugállományba vonulását követően kezdte meg naplói feldolgozását, egyes szövegek kihagyásával, átírásával emlékirattá dolgozva át azt. Írását nem a nagyközönségek szánta  –  visszaemlékezését csak tíz példányban nyomtatta ki, ajándékul a számára fontos személyeknek és intézményeknek.   

​

Ferenc József levelei Sisihez 1859–1894:

​

A világ egyik legismertebb házaspárjának életébe enged betekintést Ferenc József feleségéhez, Erzsébethez írt levelezése, mely eddig mindössze egyetlen alkalommal,  1966-ban jelent meg németül Georg von Nostitz-Rieneck szerkesztésében. Ennek magyar fordítását, az eredetit kiegészítő jegyzetapparátussal, jelentős képanyaggal bővített változatát, első alkalommal veheti kézbe az olvasó. Az uralkodó írásos hagyatékában anyjához írt leveleihez hasonlóan kiemelkedő jelentőséggel bír levélváltásuk, tekintettel arra, hogy a korban olyannyira jellemző saját napjaira vonatkozó jegyzeteket uralkodóként – idő- és belső igényhiányában – nem készített. 

​

​

Rudolf: Tizenöt nap a Dunán:

​

A tragikus sorsú Rudolf trónörökös szívesen foglalkozott tudományokkal, főleg néprajzzal és természettudományokkal, de szenvedélyes vadász is volt, miközben tanult ornitológusként számos felfedezést is tett. A világhírű Alfred Brehm nem egy munkájában hivatkozik az elért eredményeire. Rudolf mély barátságot ápolt a világhírű Akfrika-kutató Teleki Sámuellel is, akit erdélyi útjain ismert meg, s  aki nem véletlenül róla és Stefániáról nevezte el az Afrikában felfedezett tavakat. Élete során Rudolf számos nagyobb utazást is tett, a jelen útinapló az erdélyi és dunai utazásának emléke: 1878-ban Eduard Hodek bécsi preparátor, Eugen von Homeyer és Brehm társaságában tizenöt napos vadászkirándulást tett a Duna magyarországi szakaszán. Több helyütt megálltak, és a Duna melletti ártéri erdőkben, mocsarakban, de távolabbi erdőkben is vadásztak, így felkeresték az adonyi gémszigetet, Apatin és a Drávafok környékét, A Béga-csatorna környéki berkeket, a keskendi erdőt, a Hulló-mocsarat, a Fruška Gorában pedig keselyűkre vadásztak. Céljuk az volt, hogy néhány kevésbé ismert madárfajt természetes közegükben ismerjenek meg és adatokat gyűjtsenek róluk. 

​

​