Várható megjelenés: 2023. április 10.
Bánó László gépészmérnök eddig kiadatlan emlékirata számos archív képpel gazdagítva. Bánó László a felvidéki Roskoványban (ma Roskovany) született 1857-ben. Apja Bánó József osztropatakai földbirtokos, a magyar képviselőház alelnöke, anyja báró Jeszenszky Terézia volt.
Bánó László 1878-ban szerzett gépészmérnöki diplomát a Zürichi Műegyetemen. Hatalmas munkásságából érdemes kiemelni a Szűts Bélával közösen tervezett és 1895−96-ban megépített, akkor technikai újdonságnak számító, Szombathelyt, Sárvárt, majd Sopront elektromos árammal ellátó ikervári vízierőművet. Tervei szerint készültek − többek között − a fűzfői lőporgyár, a Budapesti Egyetemi Klinikák, az Operaház, a Beszkárt, a Szent János Kórház, a Nemzeti Színház, a salgótarjáni és a dorogi szénbányák, valamint a debreceni klinikák gépészeti és fűtési berendezései.
Vezette a Röck-gyár szerkesztési osztályát, azután a Ganz és Társa gépgyár műhelyfőnöke lett. Irányította a budai Ganz-gyár építését, ahol a tervei szerint készült kontinensünk egyik első elektromos futódaruja. Hét évig ismét a Röck-gyár alkalmazta, mint műszaki igazgatót. Ő tervezte az első hidraulikus keramitgépet, és a gyár tizenöt éven keresztül gyártotta az általa szabadalmaztatott vízcsöves kazánt.
Kiadatlan, 1934 és 1944 között írt, csaknem 300.000 karakter terjedelmű emlékirata számos kevéssé ismert, magyar vonatkozású családtörténeti, illetve magyar és külföldi vonatkozású technikatörténeti információt tartalmaz. Olvashatunk ebben az Egyesült Államokban töltött tanulmányútjának (1880-as évek) és gyakornoki munkáinak kordokumentum értékű részleteiről, majd az onnan hazahozott aratógépek itthoni fogadtatásáról.
Bánó László emlékei közül kiemelkedik az 1916-os koronázás. Ő kapott ugyanis megbízást a Mátyás templom fűtési és világítási berendezéseinek megtervezésére. Rendkívül érdekes az akkori technikai nehézségek leírása és az a napjainkig titokban maradt merényletkísérlet, amely a koronázás meghiúsítására irányult.
Bánó László az első világháború után magánmérnöki irodát nyitott Budapesten. Tagja volt az Országos Középítési Tanácsnak, a Budapesti Mérnöki Kamara választmányának, igazgatósági tagja lett a Magyar Mérnökök Szövetségének és a Magyar Keresztény Nemzeti Ligának, továbbá intézőbizottsági tagja a Magyar Dunántúli Villamossági Részvénytársaságnak. Munkásságának elismeréseként Horthy Miklós kormányzó 1926-ban kormányfőtanácsosi méltósággal tüntette ki. Az emlékirat az 1860-as évektől csaknem a szerző haláláig (1946) tartó időszak számos olyan háttéreseményét rögzíti, amely kiegészítheti eddigi ismereteinket.
Részlet Chappon Miklós, az Épületgépészeti Múzeum igazgatója előszavából:
„Rendkívüli kapcsolatteremtő képességével, segítőkész stílusával nagyon sok barátot szerzett szakmai és családi vonalon egyaránt. Álljon itt egy rövid kivonat a kortársakról, akik vagy rokoni, vagy baráti, üzleti kapcsolatban álltak a szerzővel:
dr. Jekelfalussy József, Innocent Ferenc, ifj. Keresztessy Sándor, Röck Iván, Jármay Gusztáv, Jármay Béla, gróf Zichy Andor, Mechwart András, Scheller Miksa, Déri Miksa, Bláthy Ottó Titusz, Zipernowsky Károly, Irányi Dániel, Röck István, gróf Batthyány Géza, gróf Batthyány Lajos, dr. Zielinski Szilárd, Kandó Kálmán, Horthy Vilmos, Korb Flóris, Edvi Illés Aladár, Pompéry Elemér, Láng Gusztáv, Verebély László, vitéz Horthy Miklós, Hermann Miksa, Schimanek Emil, dr. Michailits Győző, Czigler Győző, Rejtő Sándor, gróf Bethlen Bálint, gróf Bánffy Miklós, Lechner Jenő, Sándy Gyula, Pogány Móric, Jendrassik Alfréd, Horthy Paula, Hültl Dezső, dr. Elischer Ernő.
Legtöbbjük nevét ma már utca névtáblák őrzik.
Igaz, hogy a szerző már születésileg is a felső tízezerbe tartozott, de innen szorgalmas tanulással és munkával jutott a szakma kiválóságai közé. Talán sokunk nevében mondhatom, hogy több ilyen példaértékű emberre lenne szükség, bár az is lehet, sokan vannak, voltak ilyenek, hiszen eddig Bánó Lászlót is csak kevesen ismerték, ismerik.”