Ahogy a magasnak nevezett kultúra elkülönült az úgynevezett népi kultúrától, a XX. század magas kultúrája szintén elválasztódik az alacsony, más néven a tömegkultúrától. Elvált, de a film megpróbálkozott azzal, hogy eltüntesse ezt a különbséget. A filmeket – mert képeskönyvnek is beillettek – nagy tömegek értették meg. Az emberiség – így a nagy tömegek is – tudja, hogy amit csinál, sok esetben helytelen, de mégse tud felhagyni vele. Lehet, hogy itt lenne szükség ismételten az irodalom szerepére. Ha a filmben megőrződött volna a kettős igény, hogy a magas kultúrát és az alacsonyt együtt képviselje, talán az irodalom még hátrányosabb helyzetbe került volna. De a filmben is a tömegkultúra győzött. A romlás – a pénz hatalma. Nálunk se születtek eleve tehetségtelenebb emberek, mint másutt. Az irodalmunk mégis bezártabb, szűkebb. Nyilván a sors kényszeréből. Mindig magunkat kellett értelmezni. Nem volt központi hatalom, amely magyar lett volna – ezt kellett volna valaminek pótolnia. Igaz, hogy a németeknek se volt, de nem zárta el őket 150 évig a török. A kultúrában elsősorban az ember spirituális értékei nyilvánulnak meg. Ez olyan, mintha valaki az anyát állítaná a dolgok középpontjába, és ha az anyját szidják, ölni képes érte. Az igazságkeresés öröme közel áll az emberi boldogsághoz, de ha sok az akadály, az igazságkeresés maga a teljes reménytelenség.