A kötet közli az eredeti fotókat az 1937-es első kiadás alapján.
 
A méltatlanul keveset említett gentleman, a kormányzó testvére, Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond vadásztársa. 
Horthy Jenő Kenderesen született 1877-ben, három évet járt Sopronban iskolába, majd Debrecenben lett kollégista, a piaristáknál érettségizett. Egy itteni olvasmányélménye (Piter Maritz, dél-afrikai búr telepes írása) keltette föl benne Afrika iránti érdeklődését. Erdélyben, báró Wesselényi Béla támogatásával kezdett titokban vadászni, lovagolni, apja ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy a fiú sikertelen berlini jogi tanulmányait Debrecenben folytassa. Az első világháborúba önkéntes huszárként vonult be, és ebben az időben vált lovas versenyzővé.
Szenvedélyesen lovagolt, vadászott – miközben sokat szórakozott, párbajozott is. Már a század végén (1896) bekapcsolódott az erdélyi falkavadászatokba. Szezonban hetenként hat napot vadásztak – ha hó volt, hetet –, először az Erdélyi Falkavadász Társulat tagja volt, az I. világháború előtt azonban még több további vadásztársaságban is megfordult. A kort a lovas, a hajtó- és kutyás vadászat jellemezte – nagy élvezettel emlékezik meg a zsuki falkáról –, de mentek siketfajdra (a nyírfajd itt a 19. század közepétől nagyon megfogyatkozott), ősszel gödörből libára, kacsára vadásztak a Hortobágyon, nyáron pedig apró- és vízivadra.
A Keleti- és a Déli-Kárpátokban a rideg vadászatnak hódolt, Maderspach Viktorhoz hasonlóan űzte télen a vaddisznót, hóban sátorozott, vagy széltörésben, szénaboglyában aludt (a többnapos társasági vadászatok során azonban egy-egy hajtás után a társasági elvárásoknak megfelelően szmokingban ebédeltek vagy vacsoráztak. A háború után ménesgazda, tréner, lovas versenyző, az ugratós lovaglás megszállottja. Vadász- és versenylovak tenyésztésével, a félvadon élő ménes lovainak a betörésével foglalkozott. 1905-ben utazott először Afrikába vadászni, majd a háború előtt még egyszer. A két világháború között többször is eljutott ide, Kelet-Afrikába, Kenyába és Tanganyikába szervezett szafarikat, járt Egyiptomban, Szudánban, Kongóban. 1934-ben a Távol-Keleten vadászott (Indo-Kína, Korea).
Életéről, vadászatairól és a lóhoz kötődő szenvedélyéről olvasmányosan megírt, jó humorú, világfira jellemző könyvében ad számot. Írásait közölte a Nimród folyóirat is. Korának neves vadászai mellett (Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond, Bánffy Endre és Miklós, Zichy Jenő, Vass Béla, Wesselényi Miklós és sokan mások) az akkori politikusok (Tisza István, Bethlen István) is megjelennek írásában. Élvezetes módon mutatja be a kiegyezés utáni és a két világháború közötti főnemesség vadászatait. Az „Egy élet sportja Vadászat-Lóverseny-Falka” című könyv (1937-ben jelent meg a Franklin Társulat kiadásában) sikerét mutatja, hogy kiadták angol (1939) és német (1944) fordításban is.