Kötetismertetők:
Az oláhok Erdélybe törése és kiveretésük: 1916–1917:
Úzvölgye tragikus története.
Az ismeretlenség homályából lát napvilágot az 1917-ben írt beszámoló az úzvölgyi pokolról, amikor a semlegességet hirdető Románia hitszegő módon Erdélyre támad 1916 augusztusában. A történet több mint aktuális ma, amikor Úzvölgyében pattanásig feszült a húr a világháborús temető kapcsán. Szádeczky-Kardoss történész, aki a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Magyar Történelem katedrájának vezetője volt 1891-től Trianonig, amikor menekülnie kellett Erdélyből, tűpontos krónikáját adja a véres háborúnak, melynek napi eseménytörténete jószerivel ismeretlen a magyar olvasók előtt.
A Román Királyi Hadsereg csapatai a székelyföldi szorosokon keresztül benyomultak az akkori Magyarország területére, és a Csíki-medencét elfoglaló román 7. gyaloghadosztály Udvarhely vármegye nyugati területéig hatolt előre. 1916. október elején indult meg az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének ellentámadása Székelyföldön, a Német Birodalom hadserege pedig Dél-Erdélyt foglalta vissza. Az osztrák-magyar 1. hadsereg 1916 októberében gyakorlatilag 10 nap alatt visszaszorította a román csapatokat a történelmi határra vagy azon is túlra. Mindegyik hegyszorost visszafoglalta nagyjából október 15-re egy-egy osztrák-magyar seregtest. Az egész Kárpátok vonalán, 500 kilométeren zajlottak a harcok a szembenálló orosz cári és a román királyi hadseregekkel.
Október közepén az Úz-völgyében, a magyar királyi 39. honvéd gyaloghadosztály is átlépi az akkori határt, Úzvölgy-telep is az osztrák-magyar csapatok kezére kerül, majd ezt követi a bevonulás Bukarestbe. Szádeczky maga is ott volt a pokolban, az ő szavaival: Én ott voltam, mint megfigyelő szemtanú, a nagyszebeni háromnapos harcban, majd a brassai döntő csatában, a székelyföldi üldözés forgatagában, meglátogattam a magyar hadosztályokat és ezredeket a határszéli harcok színhelyén, naplót vezettem, hivatalos és magánfeljegyzéseket összegyűjtöttem s a hadjárat folyamán több mint húsz cikket közöltem a részletekről. Majd 1917 nyarát a sajtó-hadiszállás parancsnokságának megbízásából a megszállott Bukarestben töltöttem, a háború okainak és előzményeinek tanulmányozásával. Ezekről is írtam vagy tíz közleményt a hírlapokban. Ezeknek a tapasztalatoknak és tanulmányoknak a magvát, javát, eredményét foglaltam össze lehetőleg röviden, tömören, hogy megmaradjon emlékezete e korszakalkotó nagy időknek és hirdetője, megörökítője legyen a magyar katonai dicsőségnek. Mert az erdélyi hadjáratban a győzelmek oroszlánrésze a magyar ezredeket illeti. A magyar harci erények ott tündököltek talán a legfényesebben a világháború alatt; ott, ahol leginkább érezték, hogy a hazáért harcolnak. Ezt kívántam könyvemben megörökíteni.
A száz évvel ezelőtt lejegyzett krónika megdöbbentő eseménytörténet, egyben sokkoló olvasmány, hiszen a hadszíntéri tudósításon túl részletesen taglalja a megszálló román erők kegyetlenkedéseit is, a székelyföldi gyilkosságok és pogromok történetét, falvankénti felsorolásban, illetve a rablás, rombolás és rekvirálás lajstromát. Ahogy a szerző fogalmaz: A hamisított történeti jogcímen részeg illúziókkal feltüzelt népet nem volt nehéz belevinni a háborúba. Ránk támadtak, de csúfosan megverettek. Nekik ez zsákmányra éhes hódító próbálkozás volt, ránk nézve élethalál küzdelem. Mégis, a győzelmet nem igyekeztünk kiaknázni, sem gyakorlatilag, sem szellemileg. A bukaresti békét nem magyar diplomaták kötötték meg; mindent visszaengedtek. A levert ellenség csak meglapult, de leste az alkalmat, hogy a zavarosban tovább halászhasson. Ez az alkalom a háború végén Trianon után magától kínálkozott.
16 oldal képmelléklet, eredeti fotókkal.
Ószentannától Nadwornáig – Vitéz Molnár Andor őrnagy Felvidék, Kárpátalja és Észak-Erdély visszavételében:
Az elmúlt évtizedekben számtalan könyv jelent meg az 1920 és 1945 között fennállott Magyar Királyi Honvédséggel kapcsolatban. Vannak, amelyek levéltári forrásokra támaszkodva kívülről, objektíven mutatják be kialakulását, fejlődését, szervezetét vagy alkalmazását a II. világháborúban. Más írások a honvédség egykori tagjainak: tábornokoknak, tiszteknek vagy éppen legénységi állományúaknak tollából szubjektíven számolnak be arról, hogyan látták a honvédséget belülről.
E kötet alapjául egy, a második világháborúban hősi halált halt honvédtiszt, Molnár Andor százados dokumentumokból és elsősorban fényképekből álló hagyatéka szolgál. Az ehhez hasonló gyűjtemények döntő többsége a háborús pusztítások, az emigráció, a kitelepítések vagy egyéb kényszerköltözések során elveszett, megsemmisült. Az 1944 áprilisában a Kárpátok előterében hősi halált halt Molnár Andor hagyatékára más sors várt. Tekintettel arra, hogy a családfő, aki gyanús lehetett volna a háború utáni kommunista hatalom birtokosai szemében, már nem élt, apósa és felesége pedig közmegbecsülésnek örvendő tanárként dolgoztak, nem keltették fel a mindig gyanakvó biztonsági szervek érdeklődését. Így a Molnár Andor katonai pályáját dokumentáló fényképek, iratok, bár elrakva, de épségben vészelték át a háborút követő évtizedeket. Százada élén rohamozva Tlumczyknál 1944. április 23-án aknaszilánktól találva olyan súlyosan megsebesült, hogy másnap meghalt. Holttestét az elfoglalt Nadwornán katonai tiszteletadás mellett az újonnan kialakított hősi temetőben temették el. Azonban nem nyugodott sokáig bajtársai körében. A 4. gépkocsizó lövészzászlóalj parancsnoka, Gallay Emil őrnagy még a nyár folyamán módot talált rá, hogy földi maradványait a zászlóalj egy másik tisztjével együtt hazajuttassa. Nagy "M"-mel jelölt koporsóját hazai földben, a kunszentmiklósi temetőben családja, ismerősei körében helyezték örök nyugalomra.A kötetből egy olyan katonatiszt életútját ismerheti meg az olvasó - nemcsak szövegből, hanem képek alapján is -, aki egy igen nehéz korban teljesítette katonai esküjében vállalt kötelességét, békében és háborúban "becsülettel élt és halt."
top of page
8 980 Ft Szokásos ár
6 735 FtAkciós ár
bottom of page