Maderspach Viktor (1875–1941) erdélyi német származású magyar mérnök, sportoló, vadászati szakíró. Őseitől a ruszkabányai márvány- és vasércbányát, kohót, és több ezer holdnyi erdőt örökölt. A Zsil völgyének vidéke, a Retyezát és a Páring havasok jó része egykor a Maderspach család birtokához tartozott. 1914-ben az első világháború kitörésekor az elsők között jelentkezett harctéri szolgálatra, és az orosz frontra vezényelték. Két év szolgálat után szabadságra hazatér Iszkronyba. Az erdélyi román betöréskor (1916) gerillacsapatot vezetett a Retyezát és Páring hegységekben, a Kudzsiri-havasokban, valamint a Vulkán-hegységben (erről írta Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig c. könyvét). Magyar honvédek mellett bosnyák hegyivadászok, környékbeli románok, olaszok, szlovákok is, nem feltétlen feddhetetlen múlttal és az erkölcsi bizonyítvánnyal élők voltak különítményében, amit rövidesen csak „oláhölőknek” neveztek – ez a név végül a parancsnokon ragadt. A trianoni békeszerződés után család birtokán maradt és – akarata ellenére – román állampolgárrá lett. 1921-ben csapdát állítottak neki, így egy magyar tiszti összeesküvésben való részvétele miatt menekülnie kellett, Szerbián keresztül Magyarországra. Ennek történetét Menekülésem Erdélyből című könyvében írta le (először a Magyarság, majd a Soproni Szemle közölte). A Rongyos Gárda tagjaként részt vett a nyugat-magyarországi felkelésben is, a nagy jelentőségű második ágfalvi összecsapás egyik parancsnoka volt. Legitimistaként részt vett a budaörsi csatában is, ahol megsebesült, majd fogságba került. Később mérnökként dolgozott, valamint írásaiból élt, Székesfehérvár mellett és Mátyásföldön. Közreműködött az 1940-es erdélyi bevonulásban. Teherautója felborulásakor szerzett sérülésébe halt bele. 
Kalandos élete nem korlátozódott Erdélyre vagy Magyarországra, harmincéves korától kezdve körbeutazta a Közel-Keletet, Bukaresten és Dobrudzsán át többször megfordult Törökországban, innen Palesztínát járta be, eljutott Egyiptomba és Algériába is. 
Útjairól jegyzeteket készített, ezeket a Világ, az Új Idők, a Pesti Napló, de legfőképp a Magyarság című újság közölte.
A jelen kötet a lapokban közreadott, de kötetben soha meg nem jelent úti beszámolók, naplók, tárcák gyűjteménye, mely majd harminc évet ölel fel: a békebeli világtól, 1911-től kezdve egészen 1938-ig.